A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

A szerelem mindent megold

2010. február 28., vasárnap.

"Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: “Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit. “

"A ház ura itthon van?", kérdezték. "Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon." "Akkor nem mehetünk be, felelték. Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt. "Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!" Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket" "Együtt nem mehetünk be a házba," felelték. "Miért nem?" kérdezte az asszony. Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét," mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,” Ő a Siker és én vagyok a Szerelem.” Majd így folytatta, “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.” Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült. „Ez nagyszerű!!”, mondta. „Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!” A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?” A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. „Nem lenne jobb a Szerelmet behívni? Az otthonunk megtelne szerelemmel!” "Hallgassunk a menyünkre," mondta a férj a feleségének. "Menj, és hívd be Szerelmet, hogy legyen a vendégünk!” Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, „Melyikőtök Szerelem? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.” A Szerelem felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, „Én csak Szerelmet hívtam, ti miért jöttök?” Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szerelmet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.”

Ahol Szerelem van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!"

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |