A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. február 27., szombat.


Február 27.
A más kedvét keresők

Láttak már olyan embert, aki folyton más kedvét keresi? Meglehetősen kellemetlen benyomást kelt ugye? Többnyire bosszantó és idegesítő az olyan ember társasága, aki a bőréből is kibújik, hogy másoknak tessék. 

Mások kedvének keresése arra jó lehetett, hogy túléljük a gyermekkorunkat. Talán nem kaptuk meg a megérdemelt szeretetet és odafigyelést. Nem engedték meg, hogy bizonyos dolgokban a saját kedvünk szerint járjunk el, hogy olyan cselekvésmódot válasszunk, amely önbizalmunkat demonstrálja.

Mások kedvének keresése megnyilvánulhat nyíltan, de rejtőzködve is. Folyton a másik körül sündörgünk, s be nem áll a szánk, holott igazából csak ennyit mondunk: „Remélem, tetszem neked!” De tehetjük ezt rejtve is: csendben éljük az életünket, ám legfontosabb döntéseinket mások kedvét keresve hozzuk meg.

Minden emberi kapcsolat fontos része mások vágyainak és szükségleteinek figyelembevétele. Tudnunk kell másokat szeretni és törődni velük. De visszaüt, ha állandóan mások kedvét keressük. Ezzel nem csak őket bosszanthatjuk, hanem mi is elkedvetlenedünk, ha igyekezetünk nem vezet a kívánt eredményre. Olyan emberek környezetében érezzük magunkat igazán jól, akik törődnek másokkal, de végső soron a saját igényeik szerint élnek.

Istenem, segíts, hogy leküzdjem félelmeimet, és a saját igényeimnek megfelelően éljek.

Ismerős a helyzet, nagyon is!
Gyerekkoromban folyton a szüleim kedvét kerestem, nagyon, nagyon jó kislány voltam. Aztán amikor már nagyobbacska és el akartam járni a barátnőimmel szórakozni és mivel nem akart apu elengedni, kitaláltam, akkor fizetek érte. Kettő legyet akartam ütni egy csapásra, segítek itthon, szó nem érheti a ház elejét és legalább azt a kifogást nem hozhatták fel indoklásul, hogy nem csinálok itthon semmit. Viszont ott legbelül a szeretetükért, megbecsülésükért és az elfogadásukért kuncsorogtam, amiről akkor még fogalmam sem volt, erre később a Programban jöttem rá... Társaságban, és a munkahelyemen is az emberek kedvét kerestem. Volt egy barátom, aki egyszer azt mondta nekem, több hónapnyi együtt járás után, hogy "tökéletes vagyok". Nagyon tetszett ez nekem akkor, kihúztam magam. Persze egy idő után keresett magának egy tökéletlenebb barátnőt. Jóval később értettem azt meg, amikor a 12 Lépéses Program hatására elkezdtem saját magamat felfedezni, hogy egy TÖKÉLETES ember (ugye ilyen nincsen), mennyire unalmas lehet.
Amikor megtanultam nem-et mondani, attól a pillanattól indult el saját magam szeretete.
Tudok nem-et mondani olyan embereknek, akiknek régen nem mertem, mert azt hittem, ha nem-et mondok, az embert utasítom vissza és nem egy kérést. A kettő nem ugyanaz!

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |