A problémák arra valók, hogy megoldjuk őket. Egyesek sokkal több időt fecsérelnek arra, hogy problémáik miatt sopánkodnak, mint amennyit megoldásukra szánnak. „Miért éppen velem történik ez?”, „Hát nem szörnyű az élet?”, „Hogy történhetett ilyesmi velem?”, „Te jó ég! De borzalmas!”, „Miért pont engem szemelt ki az Isten (az univerzum, az adott személy vagy az élet)?”
A problémák elkerülhetetlenek. Mások előre láthatók. Némelyek meglepetésként jelentkeznek. De soha ne lepődjünk meg azon, hogy rendszeresen szembekerülünk velük.
A jó hír az, hogy minden problémának van megoldása is. Néha azonnal. Néha eltart egy ideig, hogy rájöjjünk. Néha az a megoldás, hogy elengedjük a dolgot. Néha nekünk kell megoldanunk, néha másra vár ez a feladat. Olykor magától adódik, mit kell tennünk; máskor küszködünk, botladozunk, és miután megtesszük, amire képesek vagyunk, a többit Felsőbb Erőnk segítségére kell bíznunk.
Néha a probléma hozzátartozik az élethez. Néha azért fontos, mert tanulunk valamit belőle és megoldásából. Néha valami jó kezd testet ölteni általuk életünkben. Olyan irányba terelnek minket, amelyik sokkal jobb, mint amerre egyébként mentünk volna.
Néha csak vannak, néha pedig azt jelzik, hogy rossz vágányra tévedtünk.
Meg lehet tanulni, hogy a problémákat az élet elkerülhetetlen velejáróinak tekintsük. Meg lehet tanulni, hogyan oldhatjuk meg őket. Meg lehet tanulni, hogy bízzunk problémamegoldó képességünkben. Meg lehet tanulni, hogy felismerjük, melyik terel új utakra, és melyik az, ami azonnal megoldásért kiált.
Meg lehet tanulni, hogy a probléma helyett a megoldásra összpontosítsunk, és pozitívan közelítsünk az élethez, a problémák és megoldások elkerülhetetlen áramához.
Ma megtanulom, hogy a megoldásban bízzak ahelyett, hogy a problémák áldozatává válnék. A problémákat nem arra használom, hogy bizonyítsam, mennyire tehetetlen vagyok, milyen mártír sorsot róttak rám az égiek. Nem hordozom körül véres kardként gondjaimat, azt bizonyítandó, milyen borzalmas az élet. Megtanulok bízni a problémák és megoldások áramában. Istenem, segíts megoldanom azokat a problémákat, amelyeket ma meg tudok oldani! Segíts, hogy a többit elengedjem! Segíts hinnem abban, hogy meg tudok velük birkózni! Minden problémának van megoldása.
A régi életemet teljességgel jellemezte a meditáció első pár mondata. Valamilyen oknál fogva úgy gondoltam akkoriban, hogy ha megoldok egy problémát, készen is vagyok, nem jön helyette másik. Éppen hogy kicsit megnyugodtam, máris jött a következő megoldásra váró feladat. Nekem senki se mondta, hogy az élet ebből áll, azt, hogy ennek sosem lesz vége. Nem készítettek fel rá a szüleim és én sem gondolkodtam el ezen anno.
A 12 Lépéses Programban tanultam/tanulom, hogy egy probléma nem jelenti a világ végét, még akkor sem, ha engem sokkol és én úgy élem meg, élet-halál kérdése. Az alázattal, belátással, türelemmel és az itt és most gyakorlásával eljutottam odáig, ha valamilyen probléma merül fel az életemben, szinte a legelső amit megkérdezek magamtól, "mennyi időm van a megoldására". (az előző életemben ez nem jutott eszembe, úgy hittem, ott és azonnal kell tennem valamit a megoldás érdekében, nem adtam időt magamnak átgondolni, mérlegelni a dolgokat)
Aztán legtöbbször úgy adódik, hogy napok, hetek is a rendelkezésemre állnak, így a legelső, amit el tudok engedni, az az esetleges ijedelem, amit akkor éreztem, amikor a probléma felmerült. Megnyugodva már sokkal körültekintőbben tudok eljárni és már nem érzem, hogy élet-halál kérdése lenne az egész...
Na, tessék - éppen hogy leültem írni, csöpögést hallottam a hátam mögül. Ma többek között virágokat is öntöztem és az egyiket túl jól sikerült belocsolnom. Kifolyt a kaspójából a víz és elárasztotta az irattartó szekrény tetejét. Probléma? Igen. Megoldásra váró? Igen. Azonnali megoldásra váró feladat? Igen. Máris hoztam egy régi törölközőt, lepakoltam a szekrény tetejéről, felitattam a vizet, letörölgettem a virágtartók alját, visszapakoltam a szekrény tetejére és ismét itt vagyok.
És ez a mai megoldott feladatok/problémák közül csak az egyik volt.
A 12 Lépéses Programban tanultam/tanulom, hogy egy probléma nem jelenti a világ végét, még akkor sem, ha engem sokkol és én úgy élem meg, élet-halál kérdése. Az alázattal, belátással, türelemmel és az itt és most gyakorlásával eljutottam odáig, ha valamilyen probléma merül fel az életemben, szinte a legelső amit megkérdezek magamtól, "mennyi időm van a megoldására". (az előző életemben ez nem jutott eszembe, úgy hittem, ott és azonnal kell tennem valamit a megoldás érdekében, nem adtam időt magamnak átgondolni, mérlegelni a dolgokat)
Aztán legtöbbször úgy adódik, hogy napok, hetek is a rendelkezésemre állnak, így a legelső, amit el tudok engedni, az az esetleges ijedelem, amit akkor éreztem, amikor a probléma felmerült. Megnyugodva már sokkal körültekintőbben tudok eljárni és már nem érzem, hogy élet-halál kérdése lenne az egész...
Na, tessék - éppen hogy leültem írni, csöpögést hallottam a hátam mögül. Ma többek között virágokat is öntöztem és az egyiket túl jól sikerült belocsolnom. Kifolyt a kaspójából a víz és elárasztotta az irattartó szekrény tetejét. Probléma? Igen. Megoldásra váró? Igen. Azonnali megoldásra váró feladat? Igen. Máris hoztam egy régi törölközőt, lepakoltam a szekrény tetejéről, felitattam a vizet, letörölgettem a virágtartók alját, visszapakoltam a szekrény tetejére és ismét itt vagyok.
És ez a mai megoldott feladatok/problémák közül csak az egyik volt.
Megjegyzés küldése