A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Remélem nem szívok...

2011. február 21., hétfő.

Remélem, nem szívok többet...

Képzeljétek el, 20 évnyi folyamatos dohányzás után, a mai nap a harmadik, hogy nem kellett rágyújtanom. Semmiféle komolyabb elhatározás nem volt bennem, egyszerűen nem bírok rágyújtani. Hasonlóképpen vagyok ezzel, mint anno az alkohollal, aztán a koffeinnel. A nikotinból sem képes már többet elbírni a szervezetem, elég volt neki.
Úgy kezdődött, hogy pár héttel ezelőtt észrevettem, nem vagyok jól a cigi elszívása után. Kimondottan szorongtam. Ez amúgy nem volt szokatlan, ugyanis én olyan dohányos vagyok/talán voltam, akinél ha kiélezett helyzet van, nem nyúl a cigi után, hanem inkább eltolja azt. Csakis nyugodt állapotban, békésen voltam képes dohányozni. Többen mondták is rám ezért, hogy nem is vagyok komoly dohányos. Pedig de és igen, ugyanis nálam is elfogyott napi szinten egy doboz cigi.
Szóval csak erőltettem a bagózást, viszont három-hat szálnál többet már nem voltam képes elszívni, DE! előfordult olyan nap is, amikor csak egyet. 

Régóta nem cigivel kezdtem a napot. Órák teltek el a felkelés után, amikor rágyújtottam és azt már nem éhgyomorra tettem. Most, hogy így visszatekintek, felismerem azt, hogy hónapok óta én már leszokóban voltam a cigiről csak azt hiszem nem voltam ennek tudatában vagy nem akartam észrevenni, elhinni.
Régebben többször megfordult a fejemben az - az exem is dohányzik - hogy a havi harmincezer forintnak sokkal jobb helye lenne, mint bagóba ölni. Ha csak tíz hónappal szorzom be, direkt nem éves szinten számolok, elakadt lélegzettel állapítom meg, hogy egy vagyont füstölünk el mi ketten. Természetesen ez sem tartott vissza attól, hogy naponta megvegyem magamnak a rágyújtani valót. 

A függőség már csak így működik.
Érdekes módon nem ujjongok, mert nem kell rágyújtanom, valahogy úgy vagyok vele, többet szívtam, mint az egész életemre ki lett szabva rám, ugyanúgy, ahogy az alkohollal voltam vagy a koffeinnel. Hála Istennek nem kell ma alkoholt innom, sem koffeines italokat vagy koffeines édességeket ennem és ma sem kellett rágyújtanom.
Hazudnék, ha azt mondanám, ebben a majdnem három napban nem kívántam meg a cigit. Dehogynem! Időnként! DE! elodáztam. Tegnap például azzal - mára takarítást terveztem - majd a takarítás alatt rágyújtok, most nem. Amúgy ez egy szertartás nálam. Porszívózás, felmosás alatt nincsen cigi, viszont mielőtt nekiállnék letörölgetni a port, először mindig rágyújtottam. 

Elmaradt a takarítás más egyéb okból.
Itt a gépnél is rengeteget elfüstöltem, talán itt szerettem a legjobban dohányozni. Mikor leültem, hogy megírjam a mondókámat, már éreztem a hiányt. Nem elviselhetetlen, egyáltalán nem az. Olyasmi, mintha már nem csak tudnám azt, hogy számomra káros és ártalmas a nikotin, hanem meg is érteném, hiszen megéltem, ugyanúgy ahogy az alkohollal és a koffeinnel is anno. Megtapasztaltam, hogy már nem ad, hanem elvesz és ilyen áron nem kell nekem.
Ja és még valami, ami számomra fontos, hátha másoknak is az, el ne felejtsem!
Tudatosan figyelem az étkezésemet, nehogy azért gyömöszöljem magamba a kaját, mert éppen rágyújthatnékom támadt és a cigi helyett kaját tömjek a számba. Kivárom a hat órákat, figyelem a mennyiséget, amit megeszek. Semmi esetre sem szeretnék jövőre arról írni a blogban, hogy miképpen szabaduljak meg a 12 Lépéses Program javaslatai segítségével a pluszban felszedett 150 kilómtól. Pedig, mint olyan, bármi, bárhol előfordulhat, még velem is.

4 Megjegyzés:

Joe bácsi írta...

Sosem dohányoztam, de tisztelem azokat, akik le tudnak szokni egy már kialakult szenvedélybetegségről... Kitartást hozzá! Sikerülni fog, mert KELL!

online-lehetőségek írta...

Én dohányzom , de minden tiszteletem a tied , kitartást kivánok én is :))

Nyárády Károly írta...

Én már annyiszor "elhagytam", hogy most szó szerint, öl a méreg, ha rágondolok. Néha évekig rá se néztem, leghosszabb időt hét évig nem cigiztem, aztán most jelenleg megint csak füstölök. Igaz, hogy soha nem volt nehéz elhagynom, de az elvonásos tüneteim mindig megvoltak. Fizikai és szellemi hiperaktivitás formájában szokott rám rontani, és én amúgy sem szoktam a fenekemen ülni füstölve sem, és akkor el lehet képzelni, hogy a környezetemben mindenki megkínált kedvesen. "-Gyújtsál rá te is, na!" és akkor rágyújtottam. "-Na végre!" mondták ilyenkor megkönnyebbülve. Szóval így! Most csend van és békés, nyugodt füstfelhő! :-)

Bogriella írta...

Ma a negyedik nap, hogy nem cigiztem.
Vasaltam és hát vasalás közben is szerettem bagózni. Hiányzott mellőlem a hamutartó, öngyújtó és a cigi. Olykor hiányzik a füst, a megszokott mozdulat, maga a rágyújtás.
Nem mondom, hogy soha nem gyújtok rá. Azt mondom csak a mai napon nem.

Joe bácsi, köszönöm szépen. :)

Anikó, ki tudja, lehet még én is fogok, ma viszont nem szándékozom.

Karesz, nekem a leghosszabb nem bagózós időszak a lányommal való terhesség és utána kb. négy hónap volt. Aztán egyik séta alkalmával vettem egy csomag cigit és újból pöfékeltem.

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |