A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció - JÓ TULAJDONSÁGAINK - Október 19. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. október 19., kedd.


„Kik a társfüggők? Könnyű a válasz. Azok közé tartoznak, akik a legjobban tudnak szeretni, törődni másokkal.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Önvizsgálatunkat nem kell negatív tulajdonságainkra korlátoznunk. Hiszen éppen a rossz dolgokra való összpontosítás a társfüggőség egyik kulcsproblémája.
Őszintén, félelem nélkül tedd fel a következő kérdést: „Mi az ami jó bennem? Melyek a jó tulajdonságaim?”, „Szerető, gondoskodó ember vagyok-e?”. Lehet, hogy elhanyagoltunk magunkat, miközben másokkal törődtünk, de ez mindenképpen jó.
„Van humorom?”, „Fel tudom vidítani az embereket?”, Meg tudom vigasztalni őket?”, „Képes vagyok valami jót kihozni a semmiből is?” „Észreveszem másokban a legjobbat?”
Ezek személyiségünk aktívái. Lehet, hogy túlzásba vittük némelyiket, de jól van így. Már úton vagyunk az egyensúly felé.
A gyógyulás nem jelenti személyiségünk teljes kiküszöbölését. A gyógyulás célja a negatív tulajdonságok elfogadása, feldolgozása, vagy átalakítása, s eközben pozitív tulajdonságainkra építünk. Mindnyájunknak vannak jó tulajdonságai, csak oda kell figyelni rájuk, erősíteni kell őket, és kihozni magunkból, amit lehet.
A társfüggőségben élők olyan emberek, akik nagyon tudnak szeretni, másokkal törődni. Most azt tanuljuk, hogy ennek a törődésnek egy részét magunknak adjuk.
Ma arra összpontosítok, ami jó bennem. Magamnak adom annak a törődésnek egy részét, amit eddig a világnak adtam.

Amikor aktívan éltem a függőségeimet, akkor is törődtem magammal, külsőleg. Nem voltam elhanyagolt, csinos ruhákban jártam, vigyáztam az alakomra, sminkeltem magam... erre igényem volt, többnyire nem a másoknak való megfelelésről szólt.
Belül viszont folyton más emberek jártak az eszemben, olyanok, akiknek meg akartam felelni... az érzelmileg elérhetetlen emberek.
Alapból anyáskodó, gondoskodó a természetem, már csak rák mivoltomból eredően is. A 12 Lépéses Program béli életem előtt csak adtam és adtam és nem néztem azt meg, hogy akinek adok, onnan vajon kapok e. Ezt leginkább a volt férjemmel kapcsolatban vettem észre és nagyon fájt, nem értettem. Úgy hittem, biztos keveset adok vagy valamit rosszul csinálok, ezért nem kapok tőle elismerést, dicséretet. A helyzet nagyon emlékeztetett a szüleimmel való kapcsolatomra, holott, otthon dicsértek néha, anyu és apu is, amikor még kislány voltam, aztán ez átalakult valamiféle keserű viccelődésbe, mint pl: - olyan ügyes vagy, hogy hét üres faluban nincsen párod. Megalázó... DE! akkor még ez nem volt tudatos bennem.
Aztán a 12 Lépéses Program gyógyító hatásának köszönhetően felismertem, hogy bizonyos embereknek csak adok, miközben belőlük nem kapok semmit. Egy idő után visszavettem ebből és kijelöltem a határaimat. Adtam, amikor szükséges volt, viszont már nem ész nélkül. Ezzel a befékezéssel több időm és energiám maradt saját magamra.
Ma is megmaradt az anyáskodó természetem, a gondoskodó. Vigyázok rá, becsben tartom, szeretem. A lényeg, a határaim kijelölése és megtartása. Ez nagyon fontos a személyes szférám megőrzéséhez, ahhoz, hogy ne engedjem, hogy az emberek kedvükre mászkáljanak ki és be bennem. És a másik elengedhetetlen szükségletem hozzá, elhiszem, hogy úgy ahogy vagyok, szerethető ember vagyok, egyszeri és megismételhetetlen érték. 

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |