A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció - Értékeld a pillanatot! - Augusztus 18. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. augusztus 18., szerda.


„A távolabbra helyezkedés együtt jár azzal, hogy a jelen pillanatban élünk: itt és most. Megengedjük, hogy az élet megtörténjék ahelyett, hogy erőltetni vagy irányítani próbálnánk. Nem neheztelünk a múltra, és nem félünk a jövőtől. Minden napból a lehető legtöbbet hozzuk ki.”

(Ne függj többé senkitől!)

E pillanatban pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell, és ahová szántak.

Milyen gyakran pazaroljuk időnket és energiánkat arra, hogy azt kívánjuk, bárcsak mások vagy bárcsak valahol másutt lennénk, bárcsak mást csinálhatnánk!

Ha azt hisszük, a jelen pillanat merő tévedés, feleslegesen összezavarjuk magunkat, tévútra tereljük energiánkat. Mert pontosan ott vagyunk, ahol éppen most lennünk kell. Érzéseink, gondolataink, körülményeink, a ránk váró feladatok és kihívások mind részei a tervnek.

Térj haza önmagadba! Térj vissza a jelen pillanatba! Azzal nem változtathatunk a dolgokon, ha elmenekülünk vagy elhagyjuk a jelent. Úgy változtathatunk rajtuk, ha elfogadjuk őket és megadjuk neki magunkat. Egyes helyzeteket könnyebb elfogadni, másokat nehezebb. Jó adag hit kell ahhoz, hogy bízzunk a folyamatban, minden egyes momentumában anélkül, hogy túlságosan ragaszkodnánk a múlthoz, vagy túl messzire próbálnánk tekinteni a jövőbe. Add meg magad a pillanatnak! Ha dühöt érzel, őrjöngj! Ha kijelölsz egy határt, ragaszkodj hozzá. Ha gyászolni valód van, gyászolj. Kövesd az ösztöneidet. Ha feladatod van, vesd bele magad. Fogadd el a pillanatot.

Ott vagyunk, ahol vagyunk, és jól van így. Épp itt kell lennünk ahhoz, hogy eljussunk oda, ahol holnap szeretnénk lenni.

Istenem, segíts elengednem azt az igényemet, hogy valaki más legyek, mint aki most vagyok. Segíts, hogy teljesen átadhassam magam a jelen pillanatnak. Elfogadom és megadom neki magam, akár nehéz, akár könnyű, mert bízom az egész folyamat pozitívumában. Felhagyok azzal, hogy irányítani próbáljam, inkább lazítok és hagyom, hogy minden részletében megtapasztaljam.

A jelenben élnem, az itt és mostban számomra olykor a legnehezebb feladat.
Persze van, amikor teljes mértékben sikerül és előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor sehogy sem megy. Ezekre az élethelyzetekre szoktam alkalmazni az imát és belátni, hogy nincsen hatalmam emberek, helyzetek és események felett. Aztán térülök, fordulok és újból azon kapom magam, hogy félek a jövőtől és kezdem az egészet előröl.
Ma is így történt.
Úgy gondoltam, hogy majd ma megnézik ultrahangon a lányom mellében lévő csomót, erre kiderült, hogy csak délután egy óra után lehet a vizsgálatra időpontot előjegyeztetni. DE! amíg elvolt, egész délelőtt az elengedem-visszaveszem játékot játszottam. Aztán eszembe jutott, ha valami komoly baj lenne, biztos felhívna telefonon és ettől megnyugodtam. (észrevettem a valóságot) A délután derekán sikerült időpontot kapni, úgyhogy egészen augusztus 31-ig várnunk kell, hogy kiderüljön beteg e a gyerekem vagy sem.
Teljesen elengedtem a dolgot - ez már megy nekem - úgyhogy augusztus 31-ig békén hagyom magam vele.
Régebben nem így működtem. Valósággal tuningoltam magam egészen addig, amíg el nem érkezett a kitűzött dátum. Hála a 12 Lépéses Programnak, sikerült a jövőtől való félelmemet, évek, hónapok, hetekről pár napra leredukálni vagy pár órára.
 És igen, ma kissé őrjöngtem is az exel. Vigyorogva mesélte - ritka állapot ez nála - hogy szeret ott dolgozni, ahol éppen dolgozik, azok között az emberek között, mert mennyire kedvesek és olyan a munkahelye, mint egy család. A család szóra ugrottam, mert ÉN tudom, hogy mennyire nem tud működni felelősségteljesen a családunkban, ő csak úgy elvan. Azt mondtam neki, akkor miért nem laksz velük és van neked családod, itt kéne inkább produkálnod magad. És elvonultam. Régóta magamban tartottam ezt, holott tudja, mert olykor kényszerem van az ilyen jelenetekre és olyankor elmondom neki. Hát most is ez történt, legalább megkönnyebbültem és a bennem lévő halvány bűntudat most arra figyelmeztet, hogy a gyógyulás útján járok. Hála neki, majd elmúlik...
És igen, a lányomat is kiosztottam.
Másodszorra csinálja azt velem - csakis az okból, mert én megengedtem, hogy tegye - hogy a párkapcsolataiból amikor kritikusra fordul a dolog, éjszaka hazamenekül. Ma megmondtam neki, amennyiben legközelebb úgy dönt, hogy elköltözik, albérletbe vagy egy pasihoz, úgy tegye, hogy ide nincsen vissza hurcolkodás. Kétszer eljátszhatta ezt velem, harmadszorra nem fogom engedni, döntsön felelősséggel és annak tudatában, hogy neki KELL megoldania az életét. És a monológom végén kivert a víz, ami annak az egyik jele nálam, hogy jó mélyről jött a mondandóm. Kiálltam magamért, a nyugalmamért, a békémért és kő keményen megmutattam a határaimat. Ehhez fogom tartani magam ugyanis megláttam, hogy átment a dolog áldozat/megmentőbe és játszmába és ezt nem fogom engedni.
Nem értettem, miért vagyok kettő napja ingerült, úgy viselkedtem mint egy fél bolond. Hát ez volt az oka, a játszma... mennyire utálom!
Az ex is játszmázott, újból sikerült kicsikarnia belőlem, hogy vele foglalkozzam, még ha csak egy kis időre is.
Ma benne maradtam a pillanatban, átéreztem és kimutattam és meg is éltem az adott helyzettel kapcsolatos érzéseimet, nem menekültem el előle.

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |