Sokunk életében akad egy olyan ember, aki időről, időre megkérdőjelezi, hogy bízhatunk-e magunkban és tudunk-e gondoskodni magunkról. Ha csak meghalljuk az illető hangját vagy a közelében vagyunk, máris elfeledkezünk mindarról, amit a dolgok valós mivoltáról tudunk, s arról, hogyan élhetünk saját erőnkkel, hogyan legyünk egyenesek, és hogy milyen fontosak vagyunk.
Lemondunk az erőnkről velük szemben. A bennünk élő gyermek erőteljes érzelmek örvényébe kerül. Egyszerre hatja át a szeretet, a félelem a harag. Úgy érezzük, csapdába estünk. Tehetetlenek vagyunk vagy annyira befolyásolhatók, hogy képtelenek vagyunk egyszerűen gondolkodni. Kétségbeesett kötélhúzás kezdődik egyfelől a haragunk, másfelől a szeretet – és elfogadás vágyunk, a fejünk és a szívünk között.
Lehet, hogy annyira lefegyverez, vagy megfélemlít ez a hadakozás, hogy megint csak egyféleképpen tudunk reagálni: kapitulációval.
Horogra akadtunk.
De megtörhetjük a varázslatot.
Kezdjük azzal, hogy tudatosan felismerjük, kik azok, akiknek a horgán fennakadunk.
Rá tudjuk venni magunkat arra, hogy ne a régi módon reagáljunk. Akkor se, ha az újfajta reagálás először sete-suta és kényelmetlen.
Keressük meg az indítékainkat!
Esetleg befolyásolni vagy irányítani próbáljuk az illetőt? A másik embert nem tudjuk megváltoztatni, de mi kiléphetünk a ránk kiosztott szerepből ebben a közös játékban. Jó módszernek kínálkozik erre, ha eltávolodunk és megszabadulunk az irányítás szükségletétől.
A következő lépés, hogy megtanuljunk élni az erőnkkel, és megszabaduljunk a másik befolyásától. Megtanulhatunk élni az erőnkkel, a nehéz emberekkel szemben is. Nem egyik pillanatról a másikra, de már ma hozzákezdhetünk, hogy megszabaduljunk önpusztító reagálásunktól, hogy ne akadjunk horogra többé.
Istenem, segíts felismernem, mely kapcsolataimban mondtam le saját erőmről. Segíts elszabadulnom a horogról, és élni az erőmmel.
A 12 Lépéses Program előtti életemben, bármennyire is furcsán és számomra nem kedvezően hangzik, csakis azokkal az emberekkel szemben voltam képes élni az erőmmel, akiket lenéztem. Akikre felnéztem, azokkal szemben szinte kivétel nélkül egyikőjükkel sem voltam képes érvényre juttatni az erőmet, megbénított a túlzott megfelelési vágy, a túlzott tisztelet... magyarul az önbecsülés hiánya.
A 12 Lépéses Programba kerülésem után sem ment ez könnyen nekem, lásd a volt főnökeimmel való kapcsolatom. (már írtam erről több meditációnál is)
Azoknál az embereknél, akik hatalommal rendelkeznek - volt főnökeim, apu, egy-két ismerősöm - és gyakorolják is azt, többször észrevettem, hogy a beszélgetések alatt egyszerűen megbénulok és erős menekülési kényszer lesz úrrá rajtam.
Apu igen csak gyakorolta rajtam a szülői hatalmát. Sokáig félelemben, rettegésben tartott ezzel, aztán a józanodásom hozadéka volt, hogy lassan át és feldolgozhassam a gyerekkoromat.
Azokat a fejezeteket belőle, amik éppen a fejemre estek. Megláthattam, hogy az apám egy nagyon beteg ember volt, olyan ember, akit a függősége irányított. Lassan, nagyon lassan tudtam/tudok megbocsátani neki, az ellenem elkövetett tettei, nem tettei és a sokszor bántó kimondott szavai miatt. A megbocsátás kezdeményezésemmel együtt, szépen, lassan lekerült arról a piedesztráról ahová helyeztem és már nem féltem annyira tőle. A félelmem egy darabkája egészen a haláláig elkísért, végleg nem tudtam megszabadulni tőle...
Szóval, van mit dolgoznom magamon ezen a téren... ez a meditáció most jól felkavart és elgondolkoztatott... hálás vagyok érte, köszönöm.
A 12 Lépéses Programba kerülésem után sem ment ez könnyen nekem, lásd a volt főnökeimmel való kapcsolatom. (már írtam erről több meditációnál is)
Azoknál az embereknél, akik hatalommal rendelkeznek - volt főnökeim, apu, egy-két ismerősöm - és gyakorolják is azt, többször észrevettem, hogy a beszélgetések alatt egyszerűen megbénulok és erős menekülési kényszer lesz úrrá rajtam.
Apu igen csak gyakorolta rajtam a szülői hatalmát. Sokáig félelemben, rettegésben tartott ezzel, aztán a józanodásom hozadéka volt, hogy lassan át és feldolgozhassam a gyerekkoromat.
Azokat a fejezeteket belőle, amik éppen a fejemre estek. Megláthattam, hogy az apám egy nagyon beteg ember volt, olyan ember, akit a függősége irányított. Lassan, nagyon lassan tudtam/tudok megbocsátani neki, az ellenem elkövetett tettei, nem tettei és a sokszor bántó kimondott szavai miatt. A megbocsátás kezdeményezésemmel együtt, szépen, lassan lekerült arról a piedesztráról ahová helyeztem és már nem féltem annyira tőle. A félelmem egy darabkája egészen a haláláig elkísért, végleg nem tudtam megszabadulni tőle...
Szóval, van mit dolgoznom magamon ezen a téren... ez a meditáció most jól felkavart és elgondolkoztatott... hálás vagyok érte, köszönöm.
2 Megjegyzés:
Kedves,ma jartam itt eloszor.Gyonyoru minden,a zene csodaszep!!!!Koszonom,Niqoe
Kedves niqoe, nem is tudod mennyire jól esnek a szavaid, hálásan köszönöm.
Megjegyzés küldése