Egyenes emberek között élni élvezetes.
Sosem kell találgatnunk, mit gondolnak vagy éreznek igazából, mert gondolataik őszinték, és nyíltan kifejezik az érzelmeiket.
Soha nem kell azon tanakodnunk, vajon bűntudatból vagy kötelességérzetből vannak velünk, vagy azért, mert velünk akarnak lenni.
Ha tesznek értünk valamit, nem kell a miatt aggódnunk, hogy nem neheztelnek-e ránk később, mert az egyenes emberek általában azt teszik, amiben maguk is kedvüket lelik.
A miatt sem kell aggódnunk, nem haragszanak-e, mert a haragjukat, ha van bennük, kimondják, foglalkoznak vele és gyorsan leküzdik.
Nem kell azon tűnődnünk, mit beszélnek rólunk a hátunk mögött, mert ha valami mondanivalójuk van számunkra, azt közvetlenül nekünk mondják el.
Azon sem kell töprengenünk, megbízhatunk-e bennük, mert az egyenes emberek megérdemlik a bizalmat.
Hát nem lenne csodálatos, ha mindnyájan egyenes emberek lennénk?
Ma elengedem azt a hiedelmemet, hogy a kerülőút valami okból jó vagy kívánatos. Inkább arra törekszem, hogy kommunikációm őszinte, egyenes és világos legyen. Kapcsolataimban az egyenességet magamnál kezdem.
Régebben úgy hittem, egyenes ember vagyok.
Körül vettem magam beteg és az illúziókat hajszoló emberekkel, ilyen családba születtem bele és később ilyen emberek között mozogtam, őket vonzottam be az életembe. Nem is volt az csoda, hogy folyton egyedül éreztem magam, bármennyien is voltak körülöttem. Senkit sem foglalkoztatott a valóság, csak azt hittük, hogy ebben élünk... nagyon egyedül voltam.
A 12 Lépéses Programban tanultam/tanulom, hogyan lehet kapcsolatot teremtenem saját magammal. Észrevettem, amikor magammal sikerült és a lehető legőszintébb életet éltem/élem, elkezdtem bevonzani az egyenes embereket. Milyen megnyugtató volt a társaságukban, kiszámíthatóak és mindig tudtam mit várhatok tőlük és ők is tudták, hogy mit várhatnak tőlem.
Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem csak ráéreztem, hanem el is fogadtam azt, ha nem egyenes emberrel volt dolgom. Igaz, sokáig tartott amíg megszakítottam vele/velük a kapcsolatot, ugyanis gyógyulásom alatt ez volt az első eset (a második pár hónap után követte), ahol felvállaltam saját magam előtt, hogy számomra az ilyen kapcsolatok nem csak károsak, DE! kórosak is.
Mindkét esetben a játszmázáson keresztül bizonyosodtam meg teljesen - holott már jóval előbb figyelmeztettek az érzéseim - arról, hogy nem egyenes a kapcsolat az ő részükről.
Amikor már mindkettőt lezártam döbbentem rá arra, mennyire elfáradtam benne és legalább két hétig csak néztem ki a fejemből. Semmilyen komolyabb műsort, filmet nem voltam képes nézni és olvasni sem akartam. Semmiféle megterhelő dologgal nem tudtam foglalkozni, két hétig csak pihentettem a lelkemet és az agyamat is.
Pár héttel ezelőtt járt itt a gyerekkori barátnőm. Nagyon messze él, több ezer kilométerre innen és ritkán is találkozunk, általában évente egyszer. A vele való kapcsolatomban vettem azt észre, hogy a beszélgetést teljesen természetes módon tudjuk onnan folytatni, ahol előtte egy évvel abba hagytuk és olyan érdekes az egész, úgy éreztem, mintha az a sok idő nem is telt volna el a két találkozásunk között. Mikor elköszöntünk, kikísértem a lépcsőházba és még ott is beszélgettünk vagy fél órát, aztán már nem emlékszem, hogy melyik mondatomra azt válaszolta és "őszinte". Rólam volt szó és annyira megütött a szava és annyira jól esett, hogy azóta is többször eszembe jut és melengeti a lelkemet.
Körül vettem magam beteg és az illúziókat hajszoló emberekkel, ilyen családba születtem bele és később ilyen emberek között mozogtam, őket vonzottam be az életembe. Nem is volt az csoda, hogy folyton egyedül éreztem magam, bármennyien is voltak körülöttem. Senkit sem foglalkoztatott a valóság, csak azt hittük, hogy ebben élünk... nagyon egyedül voltam.
A 12 Lépéses Programban tanultam/tanulom, hogyan lehet kapcsolatot teremtenem saját magammal. Észrevettem, amikor magammal sikerült és a lehető legőszintébb életet éltem/élem, elkezdtem bevonzani az egyenes embereket. Milyen megnyugtató volt a társaságukban, kiszámíthatóak és mindig tudtam mit várhatok tőlük és ők is tudták, hogy mit várhatnak tőlem.
Aztán eljött az a pillanat, amikor már nem csak ráéreztem, hanem el is fogadtam azt, ha nem egyenes emberrel volt dolgom. Igaz, sokáig tartott amíg megszakítottam vele/velük a kapcsolatot, ugyanis gyógyulásom alatt ez volt az első eset (a második pár hónap után követte), ahol felvállaltam saját magam előtt, hogy számomra az ilyen kapcsolatok nem csak károsak, DE! kórosak is.
Mindkét esetben a játszmázáson keresztül bizonyosodtam meg teljesen - holott már jóval előbb figyelmeztettek az érzéseim - arról, hogy nem egyenes a kapcsolat az ő részükről.
Amikor már mindkettőt lezártam döbbentem rá arra, mennyire elfáradtam benne és legalább két hétig csak néztem ki a fejemből. Semmilyen komolyabb műsort, filmet nem voltam képes nézni és olvasni sem akartam. Semmiféle megterhelő dologgal nem tudtam foglalkozni, két hétig csak pihentettem a lelkemet és az agyamat is.
Pár héttel ezelőtt járt itt a gyerekkori barátnőm. Nagyon messze él, több ezer kilométerre innen és ritkán is találkozunk, általában évente egyszer. A vele való kapcsolatomban vettem azt észre, hogy a beszélgetést teljesen természetes módon tudjuk onnan folytatni, ahol előtte egy évvel abba hagytuk és olyan érdekes az egész, úgy éreztem, mintha az a sok idő nem is telt volna el a két találkozásunk között. Mikor elköszöntünk, kikísértem a lépcsőházba és még ott is beszélgettünk vagy fél órát, aztán már nem emlékszem, hogy melyik mondatomra azt válaszolta és "őszinte". Rólam volt szó és annyira megütött a szava és annyira jól esett, hogy azóta is többször eszembe jut és melengeti a lelkemet.
Megjegyzés küldése