A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció - Barátok - Augusztus 13. - (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. augusztus 13., péntek.

Ne becsüld le a barátság fontosságát! Ne hanyagold el a barátaidat!

A barátok léte nagy öröm. Felnőttkori barátságaink jó alkalmat kínálnak arra, hogy megtanuljuk értékelni, mennyi örömöt élhetünk meg közösen.
A barátok vigaszt is nyújtanak. Ki ismer minket jobban, ki adhat több támogatást, mint egy jó barát? Egy baráti kapcsolat jó alkalom arra, hogy hűek legyünk magunkhoz. Az, hogy milyen barátokat választunk, gyakran tükrözi aktuális problémáinkat. A kölcsönös támogatás kölcsönösen segíthet a fejlődésben.
Némelyik barátság hol erősödik, hol gyengül, különféle ciklusokon megy át az évek során. Némelyik elhalványodik, ha az egyik fél „kinövi” a másikat. Próbatételek és vizsgák várnak ránk, és néha szükség van a gyógyulást elősegítő viselkedésmódok alkalmazására.
De van olyan barátság, amely egy egész életre szól. Vannak szerelmi kapcsolatok, és vannak barátságok. Néha pedig a barátságból – különösen, ha gyógyulásunk közben találkozunk vele – szerelmi kapcsolat válhat.
Ma kinyújtom a kezem egyik barátom felé. Hagyom, hogy élvezzem a hosszan tartó barátság vigaszát és örömeit.

"Némelyik elhalványodik, ha az egyik fél „kinövi” a másikat. "
Ezt legelőször a volt szponzorommal kapcsolatban éltem át. Nem értettem miért támad, miért bánt meg bizonyos dolgokkal kapcsolatban. És amikor végre elegem lett saját magam körüli keringésből és a kínlódásból, odamentem egy másik szponzoráltjához, hogy beszélgessünk. Azért pont őhozzá, mert tudtam azt, ismeri és mint kívülálló jobban rálát az én helyzetemre és talán tud valami hasznosat mondani a problémámra. Nehezen indult a beszélgetés, nehezen találtam a szavakat, mégis, mire befejeztem a mondandómat csak ennyit mondott. "Féltékeny, mert megcsontosodott a Programban (nem tud előrébb lépni - ego) és te lekerülted." Kinőttem a szponzoromat... ámultam el. Tényleg, ez volt a viselkedésének a kulcsa. Hálás voltam, hogy meg mertem tenni ezt a lépést, mert álmomban sem gondoltam volna ilyesmire. Egyet tudtam, tiszta vagyok és semmi okot nem adtam emberileg a viselkedésére. A társnőm mondata azonnal kinyitotta a szememet, onnan kezdve már tisztán láttam.
Hogy miért nem jutott nekem a fenti meglátás az eszembe?
Túlzottan tiszteltem a volt szponzoromat, túlzottan felnéztem rá, túlzottan hálás voltam neki azokért a dolgokért, amiket tőle tanultam és ezek a túlzások megakadályozták a tisztán látásomat, és mivel nem volt elegendő önbecsülésem, az, hogy én kinőhetem a szponzoromat eszembe sem jutott. 

2 Megjegyzés:

Nyárády Károly írta...

Kissé lemaradtam a dolgokról, de maradok hűséges olvasód továbbra is! :-))
Ahogy olvasom jegyzetedet, mindjárt az elején érzem, hogy kissé sül is a képem... "Ne hanyagold el a barátaidat!"
Mentségemre legyen, hogy saját házam táján is csak látogató vagyok, mert mindenki más nyaral, és a melót csak én egyedül húzom mostanában. Majd hálás lesz az utókor! (dehogy lesz!) :-)
Az Általad emlegetett jelenséget nekem is volt "szerencsém" megtapasztalni. Persze, mindent megtettem, hogy a régi barátaimat magam körül megtartsam, de igyekezetem pontosan fordítva sült el! Még távolabb kerültünk egymástól. Később sokat agyaltam azon, hogy hol rontottam el, de egyértelmű választ máig sem sikerült kapnom. Mondhatnám, egyedi esetek sokaságával bajlódtam, amelyeknek egy közös vonásuk volt, hogy a régiek eltávolodtak, lemaradtak, kimaradtak. Néhány kapcsolatot sikerült újramelegíteni, egy kisebb hányada pedig elszállt valahová.
A régi újak megint nagyon jók lettek, s bár ritkábbak a találkák, mint régebben, tartalmilag töményebbek és most már az is világos lett, hogy komoly alapjuk is van. Érdemes volt beléjük fektetni!

Bogriella írta...

Köszönöm Karesz! :)
Érdekesek ezek a dolgok. Most kicsit elméláztam, hogy is volt ez nálam gyerekként...
Mivel nagyon korán indultak dolgozni a szüleim, reggelente már iskolanyitásra ott voltam a suliban. Vagy! egyik-másik osztálytársnőmhöz mentem fel, hogy megvárjam amíg elkészülnek és együtt menjünk az iskolába. Nem bírtam egyedül itthon lenni, nagyon féltem... hogy mitől, fogalmam sincsen... egyedül lenni féltem.
Aztán már nagyobbacska lányként mindig volt barátnőm és hűséges is voltam... mondhatom évekig kitartottak ezek a barátságok, aztán az élet elsodort bennünket egymástól. Egyetlen egy esetben voltam én a ludas, elárultam a barátnőmet, mert irigy és féltékeny voltam rá. Persze nagyon hamar kiderült és nem háromszor verte vissza rajtam (szerencséje volt Döbröginek!), hanem legalább hússzor. Nagyon bántott és ma is bánt amit tettem, azóta sem beszélünk egymással, igaz évekkel ezelőtt láttam utoljára, ő akkor nem vett engem észre... gondoltam írok neki levelet (emailt), kerestem az iwiwen, de nincsen fent. Már csak abban reménykedhetek, hogy Isten is úgy látja jónak, hogy egyszer megkövethessem a volt barátnőmet és bocsánatot kérhessek tőle.

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |