Április 17.
Gondoskodjunk magunkról
A kapcsolati függőségből való kiszabadulást, illetve a szüleinktől való elszakadást gyakran tekintjük önvédelemnek: megtanulunk gondoskodni magunkról. Egyesek az önvédelmet az önzéssel azonosítják. Pedig nem az. Csak megtanulunk gondoskodni magunkról ahelyett, hogy mindig a másik emberre összpontosítanánk. Elsajátítjuk az önmagunkért való felelősséget ahelyett, hogy eltúloznánk a másokért való felelősséget. Arra figyelünk, amiért igazán felelősek vagyunk mások irányában, s ez sokkal jobban megy, ha vállunkat nem nyomja túl nagy felelősség.
A önmagunkról való gondoskodás néha azt jelenti, hogy „először én jövök”, de többnyire azt, hogy „én is itt vagyok”. Vagyis felelősek vagyunk magunkért, és dönthetünk úgy, hogy kilépünk az áldozat szerepéből.
Megtanuljuk szeretni azt az embert, akitől gondoskodnunk kell – azaz saját magunkat. Nem azért, hogy begubózzunk és agyonkényeztessük magunkat, hanem azért, hogy jobban tudjunk szeretni másokat, és hagyjuk, hogy ők is szeressenek minket.
Az önmagunkról való gondoskodás nem az önzéssel, hanem az önbecsüléssel azonos.
Istenem, segíts, hogy szeressem magam. Segíts, hogy megszabaduljak a felebarátaimért érzett túlzott felelősségtől. Mutasd meg, mit kell tennem azért, hogy gondoskodhassam magamról, és kellő mértékben vállaljak felelősséget másokért.
Az előző életemben eszembe sem jutott, hogy saját magamról is kéne gondoskodnom lelkileg.
Fizikailag persze tettem, ettem, ittam, fürödtem, szépítkeztem, öltözködtem... stb.
A saját lelkemről való gondoskodást a 12 Lépéses Program tanítja nekem a mai napon is.
Az előző meditációkban leírtam, hogy kezdtem, mi volt az első lépés(nem-et mondás), saját magam odafigyelése felé. A kérdéseim, hogy jó e ez és ez nekem? Kell-e ez nekem? Miért mondanék igen-t, amikor pedig a nem-et mondani súg a szívem... stb.
"A önmagunkról való gondoskodás néha azt jelenti, hogy „először én jövök”, de többnyire azt, hogy „én is itt vagyok”. Vagyis felelősek vagyunk magunkért, és dönthetünk úgy, hogy kilépünk az áldozat szerepéből."
Igen, nálam, eleinte MINDIG azt jelentette, először én jövök, egyetlen egy szempontból volt ez igaz, amikor a 12 Lépéses Program gyűléseire mentem. Ebből nem engedtem.
Aztán később előfordult olyan is, hogy alig vártam, elaludjanak a gyerekeim (kevés volt a szaloncukor) és kisurrantam a konyhába, aztán ettem belőle párat. Nagy szégyenkezve gyűlésen meséltem ezt el (bűntudatom volt miatta) és még ebben is volt partnerem, ahogy befejeztem a mondandómat, felrakta a kezét egyik nőtársam és nevetve mesélte, hogy ő is ugyanezt tette, csak az unokájával kapcsolatban.
Voltak olyan "barátságaim" amikből én léptem ki, meg is indokolva az okát. Eleinte megijedtem ettől a döntésemtől, az ugrott be a fejembe első gondolatként, egyedül maradtam, aztán azonnal a következő gondolat, nem, a Feslőbb Erő (Isten - Égi Apu) sosem hagy el, mindig velem volt/van/lesz, és ettől teljesen megnyugodtam.
Elgondolkodtam azon, miért vonzottam be ezeket az embereket, miért volt szükségem a fájdalomra, szomorúságra, hosszú napokig? Rájöttem, azért, hogy megtanuljam komolyan venni a jeleket - azok mindig voltak és figyelmeztettek is, csak én elsiklottam felettük, hiszen ÉN választottam anno a "barátaimat", nehéz volt a beismerés, hogy mellényúltam (ego) - és egészen addig ezt a leckét fogom kapni a sorsomtól, amíg meg nem tanulom azt, amikor megszólal a "csengő" lépjek, DE! azonnal. Többek között ezt IS jelenti a saját magamról való gondoskodás. Ettől nő az önbecsülésem és ki tudok lépni a NEM-et mondásommal az áldozat szerepből.
Kitaláltam erre egy okosságot:
"Nem mindig az a vesztes, aki annak látszik."
Fizikailag persze tettem, ettem, ittam, fürödtem, szépítkeztem, öltözködtem... stb.
A saját lelkemről való gondoskodást a 12 Lépéses Program tanítja nekem a mai napon is.
Az előző meditációkban leírtam, hogy kezdtem, mi volt az első lépés(nem-et mondás), saját magam odafigyelése felé. A kérdéseim, hogy jó e ez és ez nekem? Kell-e ez nekem? Miért mondanék igen-t, amikor pedig a nem-et mondani súg a szívem... stb.
"A önmagunkról való gondoskodás néha azt jelenti, hogy „először én jövök”, de többnyire azt, hogy „én is itt vagyok”. Vagyis felelősek vagyunk magunkért, és dönthetünk úgy, hogy kilépünk az áldozat szerepéből."
Igen, nálam, eleinte MINDIG azt jelentette, először én jövök, egyetlen egy szempontból volt ez igaz, amikor a 12 Lépéses Program gyűléseire mentem. Ebből nem engedtem.
Aztán később előfordult olyan is, hogy alig vártam, elaludjanak a gyerekeim (kevés volt a szaloncukor) és kisurrantam a konyhába, aztán ettem belőle párat. Nagy szégyenkezve gyűlésen meséltem ezt el (bűntudatom volt miatta) és még ebben is volt partnerem, ahogy befejeztem a mondandómat, felrakta a kezét egyik nőtársam és nevetve mesélte, hogy ő is ugyanezt tette, csak az unokájával kapcsolatban.
Voltak olyan "barátságaim" amikből én léptem ki, meg is indokolva az okát. Eleinte megijedtem ettől a döntésemtől, az ugrott be a fejembe első gondolatként, egyedül maradtam, aztán azonnal a következő gondolat, nem, a Feslőbb Erő (Isten - Égi Apu) sosem hagy el, mindig velem volt/van/lesz, és ettől teljesen megnyugodtam.
Elgondolkodtam azon, miért vonzottam be ezeket az embereket, miért volt szükségem a fájdalomra, szomorúságra, hosszú napokig? Rájöttem, azért, hogy megtanuljam komolyan venni a jeleket - azok mindig voltak és figyelmeztettek is, csak én elsiklottam felettük, hiszen ÉN választottam anno a "barátaimat", nehéz volt a beismerés, hogy mellényúltam (ego) - és egészen addig ezt a leckét fogom kapni a sorsomtól, amíg meg nem tanulom azt, amikor megszólal a "csengő" lépjek, DE! azonnal. Többek között ezt IS jelenti a saját magamról való gondoskodás. Ettől nő az önbecsülésem és ki tudok lépni a NEM-et mondásommal az áldozat szerepből.
Kitaláltam erre egy okosságot:
"Nem mindig az a vesztes, aki annak látszik."
Megjegyzés küldése