Április 1.
Haladj könnyedén!
Haladj könnyedén! Lehet, hogy néha erőlködnöd kell, de ne erőlködj nagyon. Haladj nyugodt iramban, békével.
Nem kell sietned. Nincs olyan nap, óra, egyáltalán olyan időszak, amikor többet várnak el tőled, mint amennyit nyugodtan elvégezhetsz.
Új életmódunk alapja nem őrült kapkodás, sürgetés.
Főleg az elején ne siess. Kezdd el, amit akarsz, de nem erőltesd, ha még nincs itt az ideje. A kezdetek idejében megérkeznek.
Ízlelgesd és élvezd a dolgok velejét, lényegét.
Ne siesd el a végét sem. Lehet, hogy már majdnem a végére értél, de élvezd az utolsó pillanatokat is. Add át magad teljesen ezeknek a pillanatoknak, hogy megkaphass mindent, ami ide tartozik.
Hagyd, hogy a természetes tempó érvényesüljön. Indulj el! Menj tovább! De mindezt nyugodtan, békésen. Becsülj meg minden pillanatot!
Istenem, segíts ma, hogy nyugodt tempóban haladhassak, és ne siessek. Nyugodt iramban haladok, nem idegeskedem. Segíts, hogy ne aggódjak a tempó miatt, ne siettessem magam. Segíts, hogy a béke és a harmónia igénye vezéreljen.
A 12 Lépéses Program előtti életemben folyton erőlködtem, kapkodtam, feszült voltam, siettem, úgy éreztem, semmire sincs időm. Nem a valóságban éltem, hanem egy olyan világban, ami a sürgetésről, megfelelésről, szidalmakról és a túl sokat akarásról szólt. A lelkemmel nem volt kapcsolatom... azaz volt, csak nem vettem tudomást arról a belső, nyugodt, elfogadó és szeretettel szóló hangról, ami minden döntésem előtt súgott, figyelmeztetett, mutatta az utat. Dacosságom, és a majd én megmutatom - másoknak, sosem saját magamnak - (ego) irányította az életemet.
Összeomlottam, kis híján belehaltam ebbe a gondolkodásba.
A 12 Lépéses Program, a Felsőbb Erő és a Társaim történetei tanítottak. Gyűléseken nem a különbözőséget, hanem az azonosulást kerestem.
A 12 Lépéses Program tanít a mai napon is arra, hogy "lassan siessek". A 12 Lépéssel kapcsolatban is, viszont minden nap tegyek érte, rajta keresztül saját magamért, a gyógyulásomért. Számomra megnyugtató volt, amikor meghallottam gyűlésen egy Társamtól, mindenki a saját tempójában lépegetni a Lépéseket, éli a Programot.
Emlékszem egy beszélgetésre a szponzorommal, amikor még "csak" két-három hónapot töltöttem el a Programban. Gyűlésen a Nyolcadik Lépés ("Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.") volt a téma és én míg hazaértem és még otthon is és még másnap is egyfolytában azon gondolkodtam, kit bántottam meg a függőségem aktív időtartama alatt? Elmondtam a szponzoromnak, bármennyire is kutakodok, bármennyire is erőltetem, folyton ott lyukadok ki, senkit nem bántottam meg. Ő azt felelte, akkor senkit. Benne hagyott, pedig Ő tudta, hiszen előttem járt a gyógyulásban, hogy az aktív függő ember betegsége, elsősorban és legelősebben a családjára hat. Hálás vagyok neki, ugyanis ha akkor szembesít azzal, vagy esetleg rávezet arra, mennyi kárt okoztam a betegségemmel a gyerekeimben, a házasságomban, lehet, ma már nem élnék. Nagy a valószínűsége, sőt, mondhatom teljesen biztos vagyok abban, akkori tagadásom, be nem látásom, az életemet mentette meg. Mindent a maga idejében. És hamarosan eljött az az idő is, amikor egy éven át, minden este egy órát beszéltem telefon a szponzorommal, mert Isten elég erősnek talált már ahhoz, hogy megláthassam függőségem rombolását.
Összeomlottam, kis híján belehaltam ebbe a gondolkodásba.
A 12 Lépéses Program, a Felsőbb Erő és a Társaim történetei tanítottak. Gyűléseken nem a különbözőséget, hanem az azonosulást kerestem.
A 12 Lépéses Program tanít a mai napon is arra, hogy "lassan siessek". A 12 Lépéssel kapcsolatban is, viszont minden nap tegyek érte, rajta keresztül saját magamért, a gyógyulásomért. Számomra megnyugtató volt, amikor meghallottam gyűlésen egy Társamtól, mindenki a saját tempójában lépegetni a Lépéseket, éli a Programot.
Emlékszem egy beszélgetésre a szponzorommal, amikor még "csak" két-három hónapot töltöttem el a Programban. Gyűlésen a Nyolcadik Lépés ("Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.") volt a téma és én míg hazaértem és még otthon is és még másnap is egyfolytában azon gondolkodtam, kit bántottam meg a függőségem aktív időtartama alatt? Elmondtam a szponzoromnak, bármennyire is kutakodok, bármennyire is erőltetem, folyton ott lyukadok ki, senkit nem bántottam meg. Ő azt felelte, akkor senkit. Benne hagyott, pedig Ő tudta, hiszen előttem járt a gyógyulásban, hogy az aktív függő ember betegsége, elsősorban és legelősebben a családjára hat. Hálás vagyok neki, ugyanis ha akkor szembesít azzal, vagy esetleg rávezet arra, mennyi kárt okoztam a betegségemmel a gyerekeimben, a házasságomban, lehet, ma már nem élnék. Nagy a valószínűsége, sőt, mondhatom teljesen biztos vagyok abban, akkori tagadásom, be nem látásom, az életemet mentette meg. Mindent a maga idejében. És hamarosan eljött az az idő is, amikor egy éven át, minden este egy órát beszéltem telefon a szponzorommal, mert Isten elég erősnek talált már ahhoz, hogy megláthassam függőségem rombolását.
Megjegyzés küldése