A blog fő profilja, hogy a függőségekkel foglalkozzék saját tapasztalatból merítve. Kiemelten a társfüggéssel (kodependencia) és az alkoholizmussal. Úgy gondolom ez a két betegség, igen, betegség és nem jellembeli fogyatékosság, sok éve Magyarországon népbetegséggé nőtte ki magát. Szükséges foglalkozni vele.

(Saját tapasztalat a Melody Beattie meditációk alatt olvasható.)

Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)

2010. március 15., hétfő.


Március 15.
Az áldozatszerep elengedése

„Hát nem látják mások, mennyire szenvedek? Nem veszik észre, hogy segítségre van szükségem? Nem törődnek velem?”
Nem az a lényeg, hogy mások észreveszik-e vagy törődnek-e velünk. Az a lényeg, hogy mi látjuk-e és törődünk-e magunkkal. Amikor együttérzést várunk másoktól, azért tesszük, mert mi magunk nem fogadtuk el teljesen a fájdalmunkat. Még nem jutottunk el addig a pontig, hogy igazán törődjünk magunkkal. Másoktól várjuk el azt, ami belőlünk még hiányzik.
A mi dolgunk, hogy együtt érezzünk magunkkal. Ezzel megtesszük az első lépést azért, hogy kilépjünk az áldozat szerepéből. És ezzel jó úton járunk afelé, hogy felelősséget vállaljunk magunkért, vigyázzunk magunkra és megváltozzunk.
Ma nem másoktól várom el, hogy észrevegyék bajaimat és törődjenek velem; felelősséget vállalok azért, hogy tudatában leszek saját bajaimnak és problémáimnak, és vigyázni fogok magamra.

Nálam az áldozatszerep együtt járt a megfeleléssel, a "szegény én"-nel és az önsajnálattal.
A 12 Lépéses Program hatására megtanultam kérdezni magamtól - ezt már egyszer említettem - "jó ez így nekem?", "magamért teszem, amit teszek, vagy újabb megfelelés, szeretet kuncsorgás?"... stb. A kérdések és a rájuk adott, tőlem telhető legőszintébb válaszok segítségével szét tudtam választani az áldozat szerepet a tényleges énemtől.
Régen úgy gondoltam, egyfajta üzlet az adok-kapok és nem értettem azt, amikor egyfolytában adtam és nem kaptam érte semmit. Rájöttem, kihasználnak, mert ÉN engedem, hogy kihasználjanak. Mutogattam, miközben azt nem vettem észre, hogy egy ujjam mutat el tőlem, miközben hárommal saját magam felé mutatok.
Szépen, lassan megtanultam kijelölni a határaimat, ezzel kezdett megszűnni az áldozat szerep érzése és kezdett nőni az önbizalmam.

Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

 
A szavak ablakok vagy falak?! © Copyright 2010 | Design By Gothic Darkness |